PIEL KNOX

Egészen gyerekkorom óta óriási hatással volt rám a zene …
A napjaim nagy részét a zene tette ki, s mindig mindegyikben megtaláltam a magam kis világát.

Mint ahogyan sok velem egyidős kollégámnál, engem is valahol általános iskolás koromban kaphatott el a „diszkó láz”. Volt hogy naphosszat ott ültem a kis két kazettás magnónk előtt, hogy végre felvehessem az új zenéket, ezzel is bővítve a kisgyerekkori zenei listámat. : )

Sok sok évig egy hobbi volt számomra, míg nem szépen lassan kezdtem rájönni arra, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni. Onnantól minden időmet arra fordítottam, hogy képezzem, fejlesszem magam.

Mostanra eljutottam odáig, hogy az elmúlt 7 évben megjártam Magyarország nagyobb klubbjait, s több hazai klubban is rezidensi szerepet tölthetek be.
Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen olyan szakmát választottam, amit mindennél jobban szeretek csinálni, természetesen mindezt hivatalosan, mivel jelenleg is Dj Szövetség tagja vagyok.

Zeneileg a house műfaj áll hozzám a legközelebb, de közönségorientáltságomnak köszönhetően szívesen játszom a többi közkedvelt stílusban is.

Rendszeresen készítettem a bulikon live felvételeket, ezeket természetesen fel is töltöttem a MixCloud csatornámra. Ha lejjebb görgetsz megtalálod őket, hallgass bele nyugodtan, és amennyiben szeretnél velem dolgozni akkor a kapcsolatok menüpont alatt minden további információt megtalálsz.

Piel Knox Club Dj - Szervezdvelem.hu

Rezidenciák és helyek ahol találkozhattatok már velem: